Események & Kultúra
Üdvözlöm Önt Nagykőrös város hivatalos honlapján!
Meggyőződésem, hogy egy város ereje a közösségében, az értékeiben és az elszántságában rejlik.
Nagykőrös egy olyan hely, ahol a hagyományainkra építve, de a jövő felé fordulva dolgozunk azon, hogy városunk egyre élhetőbb, erősebb és vonzóbb legyen mindazok számára, akik itt élnek, vagy akik most gondolkodnak azon, hogy ide költözzenek.
Célunk, hogy városunk olyan hely legyen, ahol közösségek épülnek, ahol a gazdaság fejlődik, és ahol az emberek egészségesebb, kiszámíthatóbb mindennapokat élhetnek.
Egy olyan Nagykőröst szeretnénk építeni, ahol a hétköznapi ügyek intézése nem bonyolult akadálypálya, hanem egyszerű, átlátható és tervezhető folyamat. Ahol az idősebbek nyugalmat és kiszámíthatóságot találnak, a fiatalok pedig biztonságot és jövőképet. Mert ha ezeket egy város meg tudja adni, akkor a fiatalok nem elmennek, hanem maradnak. Itt alapítanak családot, itt nevelik a gyermekeiket – közel a nagyszülőkhöz, a barátokhoz, az otthonukhoz.
Örömteli, hogy a számok biztatóak: évről évre többen költöznek Nagykőrösre, mint ahányan elvándorolnak. Ez azt mutatja, hogy városunknak van vonzereje. A mi feladatunk most az, hogy ezt az irányt tudatos munkával tovább erősítsük.
Hiszek a párbeszéd erejében! Hiszek abban, hogy ha az emberek érzik, hogy számít a véleményük, hogy van beleszólásuk abba, mi történik a városunkban, akkor nem elszigetelt lakói, hanem alkotói lesznek közösségünknek. Ezért ha úgy érzi, valami lehetne jobb, ossza meg velünk, szívesen vesszük a javaslatát.
Mindenki szövetségesem, aki azért akar tenni, hogy közösen megteremtsük a hétköznapok jól(l)étét.
Három szó: Lendület. Érték. Nagykőrös.
Ez motivál.
Dr. Körtvélyesi Attila
polgármester
