Figyelem! Változik az ingyenes helyi buszjárat menetrendje

Február 2-től megváltozik az ingyenes helyi buszjárat menetrendje. A lakossági visszajelzések alapján, a buszt használók érdekeit szolgálva immár 2 körön, 2 útvonalon közlekedik a járat (IDE KATTINTVA MEGTEKINTHETI AZ ÚJ MENETRENDET), így az Alszegi városrészen is több új megálló kerülhetett kialakításra. Mint ismeretes a helyi buszjárat 2025. szeptemberében indult el, dr. Körtvélyesi Attila polgármester kezdeményezésére, őt kérdeztük a bővülő útvonalról és az ezzel járó menetrend változásról.

A lakossági visszajelzéseket vettük figyelembe, és beépítettük azokat az új menetrendbe – mondta el lapunknak dr. Körtvélyesi Attila polgármester. Fontos az együttműködés minden területen, ilyen például a buszmenetrend kialakítása is. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, milyen jó, hogy elindítottuk ezt a buszjáratot. Kértük, hogy akinek van javaslata a menetrend vonatkozásában tegye meg, és azt lehetőség szerint beépítjük. Köszönjük a javaslatokat, immár két körön, két útvonalon közlekedik a járat, hogy az igények szerint a megállók kialakításra kerülhessenek. Az új menetrend szerint, az új megállókkal február 2-től közlekedik a busz– tette hozzá a polgármester!

Kattintson ide a 2026. február 2-től érvényes menetrendért!

További híreink

I. Asztalra Fel, Nagykőrös!

Asztalra Fel, Nagykőrös! A nagykőrösi BNS Asztalitenisz Egyesület 2026....

Nagykőrösi Lánglovagok – Rajzpályázat 2026.

Idén is alkotói pályázatot hirdet az Önkormányzati Tűzoltóság Nagykőrös...

ÁLLÁSPÁLYÁZAT – Gyógypedagógus

ÁLLÁSPÁLYÁZAT   NAGYKŐRÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Nagykőrösi Városi Óvoda pályázatot hirdet Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony...

ÁLLÁSPÁLYÁZAT – költségvetési ügyintéző [középfokú]

ÁLLÁSPÁLYÁZAT   NAGYKŐRÖSI POLGÁRMESTERI HIVATAL Pénzügyi Iroda pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében   költségvetési...

ÁLLÁSPÁLYÁZAT – költségvetési ügyintéző [felsőfokú]

ÁLLÁSPÁLYÁZAT   NAGYKŐRÖSI POLGÁRMESTERI HIVATAL Pénzügyi Iroda pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében költségvetési...

Kiemelt témák

Bizottsági és testületi meghívó.

2026.03.13. rk.: EEB 03 13 rk.: JOGI 03 13...

Meghívó a XVI. Kárpát-medencei Magyar Középiskolai Arany János balladamondó versenyre.

Nagykőrös Város Önkormányzata, a Nagykőrösi Arany János Kulturális Nonprofit...
spot_img

Kapcsolódó

spot_imgspot_img
Széchenyi Terv Plusz ×
        Versenyképes Járások Program ×
Széchenyi 2020 ×