G. KOVÁCS SÁNDOR
(1949–2023)
1949. április 25-én tősgyökeres nagykőrösi családban született. Négyen voltak testvérek. Édesapját nagyon fiatalon elvesztette, s ez nagyban formálta a személyiségét. 1974-ben kötött házasságot a feleségével, Évával. Két gyermekük született: Éva és Sándor. Élete középpontját a családja jelentette. Rajongásig szerette őket. Két unokája bearanyozta az életét.
Tanulmányait Nagykőrösön végezte. Felsőfokú végzettségét Szolnokon szerezte gépészeti szakon, ahol
1979-ben államvizsgázott. 1972 óta foglalkozott ingatlan-értékbecsléssel, 1977-től bejegyzett szakértő volt, majd 1984-től igazságügyi ingatlanforgalmi szakértőként segítette a bíróságok munkáját. Elhivatottságával, magas fokú szakmai tudásával kiérdemelte a gyémánt fokozatú minősítést. Áldozatos, odaadó, pontos munkájával számos nagykőrösi család otthonteremtését segítette, hozzájárulva a város lakosságmegtartó erejének növeléséhez.
Hétköznapi munkája mellett fontosnak tartotta, hogy szakmai tudását, a város lakosaival az évtizedek
alatt kialakított jó kapcsolatát az önkormányzat javára is kamatoztassa. 1998-ban önkormányzati képviselővé választották, 2019-ben a hatodik ciklusát kezdte települési képviselőként, amelyből öt alkalommal egyéni indulóként nyert, 2002-ben pedig listáról került be a testületbe. 2006 és 2010 között a Pénzügyi Bizottság elnöke, majd ezt követően két cikluson át a Jogi, Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság elnökeként, szakbizottságok tagjaként számos, a város fejlesztését szol-
gáló beruházás megvalósulását segítette. Szakmai tudását folyamatosan kamatoztatta a város képviselő-testületében folytatott munkája során. Elkötelezetten szolgálta Nagykőröst. Nagy hangsúlyt fektetett a csapatmunkára, úgy vélte, az összefogásban az erő. Tevékenysége kiválóan példázta, hogy a folyamatos egyéni fejlődés miként válhat egy város közösségének érdekeit szolgáló életúttá.
Szerette a sportot, hosszú éveken át aktívan focizott, kézilabdázott, tekézett és sakkozott. Szívesen fejtett rejtvényeket. Itt is, mint az élet minden területén, a megoldást kereste. Nem ragadt bele a problémákba, hanem a megoldandó feladatot látta a kihívásokban. A rosszból is kiolvasta a jót, a pozitívumot. Bátran fordulhattak hozzá az egyéni választókörzetében élők, de más nagykőrösi lakosok is az ügyes-bajos dolgaikkal. Egyedi humora gyakran csalt mosolyt a baráti társasága, ismerősei arcára. Mindig jó kedélyűen állt a feladatokhoz, az élethez. Megfogta a munka végét, örömét lelte abban, ha valamit a semmiből hozhatott létre. Saját kezével építette a családja otthonát, miként a soltvadkerti nyaralót is, ahol megtalálták nyaranként a közös kikapcsolódást.
Lényegre törő ember volt. „Haladjunk!” – mondta, mikor egy-egy vita parttalanná kezdett válni. Ebből a „Haladjunk!”-ból mindenki értette, hogy a lényegre kell koncentrálni. Ez sugárzott az egész lényéből.
A mindig alkalomhoz illő, nem hivalkodó, elegáns, megjelenéséből. A lényeg a fontos, a többire kár a szó. A szülővárosa iránti elkötelezettség, a barátaihoz való lojalitás és legfőképp a családja iránti lángoló szeretet. Úgy ment el, hogy az örök kötelékeit semmi nem szakíthatta szét, úgy hagyta itt a földi világot, hogy a felesége kezét fogta…
NYUGODJÉK BÉKÉBEN! EMLÉKE LEGYEN ÁLDOTT!
