Polgármesteri vezércikk: Az új lendület költségvetése

Ha február, akkor költségvetés. Ez a költségvetés a nagykőrösi emberekről szól. Arról, mit tudunk tenni a csapatommal azért, hogy az itt élők életminősége hónapról hónapra, évről évre jobb legyen. Polgármesterként az a cél vezetett: új lendületet adjunk Nagykőrösnek, hogy aki itt él, bővülő lehetőségekkel és megújuló várossal találkozzon.  Ennek szellemében megalkottuk az ÚJ LENDÜLET KÖLTSÉGVETÉSÉT. Az Önök számára legfontosabb döntéseket összefoglalom:

Elkezdjük megépíteni a Temetőhegyi városrészen az új óvodát,

Teljesen felújítjuk az Örkényi utcát és a Petőfi utcát,

Felújítjuk és korszerűsítjük a Humánszolgáltató Központ épületeit,

A városi utak építésére 100 millió forintot biztosítunk idén saját forrásból,

Fejlesztjük, bővítjük a közvilágítást,

Megújul a József Attila utca, ahol megoldjuk a szennyvízelvezetést is,

Inert hulladéklerakót építünk és ipari területet alakítunk ki,

Folytatjuk a járdaszakaszok felújítását.

A fejlesztések mellett kiemelt hangsúlyt fektetünk arra, hogy Önök új, rugalmasabb ügyintézést kapjanak, ezért a Polgármesteri Hivatalban fejlesztjük az Ügyfélszolgálati Irodát.

A kulturális élet fő szervezője ez évtől Nagykőrösi Arany János Kulturális Nonprofit Kft-ként működik, melynek első eredménye, hogy meg tudott nyitni végre a Mozi Büfé.

Sokat köszönhetünk az Önkormányzati Tűzoltóság Nagykőrös állományának is, számíthatunk rájuk, ha baj van, és erősítik azt a biztonságérzetet, melyre mindannyiunknak szüksége van. Tavaly sikerült egy újszerű tűzoltóautóval gazdagítani a járműparkot. Idén közel 50 millió forint támogatást ad az önkormányzatunk azért, hogy fenntartsuk a helyi tűzoltóságot, mert felfogásunk szerint az emberélet védelme és az emberek biztonsága mindig az első, és ehhez nemcsak szavak, tettek is kellenek. Mi ezzel a döntésünkkel a tettek mezejére lépünk.

Ez a költségvetés a nagykőrösi emberekről szól, mert mély meggyőződésem, hogy a legértékesebb befektetés az, amikor az emberekbe fektetünk, mert ez hozza el a valódi változást, és ez a legbiztosabb módja a közösség erősítésének és fejlődésének.

Ezért lesz:

Jó tanuló, jó sportoló pályázat;

Év sportolója díj;

Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat a felsőfokú tanulmányaikat kezdő és folytató fiatalok támogatására;

„Tehetséggondozás kiszélesítése” ösztöndíjpályázat;

Épített örökség helyi értékeinek védelmére adható önkormányzati támogatás;

 Lakossági Fásítási Akció

Kérem, figyeljék a pályázatokat az Önkormányzati Hírek újságban és a városi honlapon.

Hiszem, hogy a 2025-ös költségvetés minden nagykőrösi költségvetése lesz, mindenki úgy fogja érezni év végén, hogy fejlődött a város, fejlődött szűkebb lakókörnyezete.

Polgármesterként az a cél vezet, hogy Önök bővülő lehetőségekkel és megújuló várossal találkozzanak. Ehhez a városépítő munkához kérem a szakbizottságok és a képviselő-testület támogatását.

Dr. Körtvélyesi Attila

Nagykőrös polgármestere

További híreink

Közös ügyekben közös döntés

Lezárult a lakossági egyeztetés a Rákóczi iskola ügyében, végül...

Új orvosi eszközök a helyi praxisokban

Nem önkormányzati feladat az egészségügy, Nagykőrös Város Önkormányzata mégis...

Polgármesteri Hírlevél

Polgármesteri hírlevél=átláthatóság Szeretném, ha minden nagykőrösi közvetlenül, érthetően kapna tájékoztatást...

Közútkezelőis tájékoztatás: Szent György Napi Forgatag és Virágvásár rendezvényhez kapcsolódó parkolók és útlezárások.

KÖZÚTKEZELŐI TÁJÉKOZTATÁS A Tisztelt Lakosság figyelmének felhívása mellett rendezvényhez kapcsolódó...

Soron kívüli bírósági ülnök választás

Magyarország Alaptörvénye Bíróság fejezetének 27. cikk (2) bekezdése értelmében...

Kiemelt témák

Közös ügyekben közös döntés

Lezárult a lakossági egyeztetés a Rákóczi iskola ügyében, végül...

Új orvosi eszközök a helyi praxisokban

Nem önkormányzati feladat az egészségügy, Nagykőrös Város Önkormányzata mégis...

Polgármesteri Hírlevél

Polgármesteri hírlevél=átláthatóság Szeretném, ha minden nagykőrösi közvetlenül, érthetően kapna tájékoztatást...

Közútkezelőis tájékoztatás: Szent György Napi Forgatag és Virágvásár rendezvényhez kapcsolódó parkolók és útlezárások.

KÖZÚTKEZELŐI TÁJÉKOZTATÁS A Tisztelt Lakosság figyelmének felhívása mellett rendezvényhez kapcsolódó...

Soron kívüli bírósági ülnök választás

Magyarország Alaptörvénye Bíróság fejezetének 27. cikk (2) bekezdése értelmében...

Roma Nemzetiségi Önkormányzat meghívó (04.15)

A meghívó megtekinthető és letölthető ezen a -en.

Járdaépítési pályázat

Eredeti felhívás dokumentum: GDPR nyilatkozat: Kérelem formanyomtatvány: 2026. évi...

Tűzoltó laktanya – sajtóközlemény

  Eredeti dokumentum: S a j t ó k ö...
spot_img

Kapcsolódó

spot_imgspot_img
Széchenyi Terv Plusz ×
        Versenyképes Járások Program ×
Széchenyi 2020 ×